Hiába a számítástechnika fejlődése, az eszközeink meg tudnak sérülni

Az utóbbi három vagy négy évtizedben egy nagyon gyors ütemű fejlődést lehet látni az informatika területén. Míg az első számítógépek egy szobányi teret elfoglaltak, ma ennél még jobb komputereket hordunk magunkkal a zsebünkben. Sokkal effektívebb lett a térkihasználása és a technológiája is ezeknek az eszközöknek, emellett pedig az informatikai és programozási tudásunk is egyre gyorsabban fejlődik. Egyre csodálatosabb dolgokra vagyunk képesek a számítógépekkel, például a számítógépes grafika szinte már valódi fotóktól megkülönböztethetetlen képek készítésére alkalmas. Emellett a mesterséges intelligenciával is rendkívüli teljesítményt tudunk letenni az asztalra, szinte bármilyen nyelven tud egyre komolyabb kérdésekre válaszolni, fordítani nyelvek között, szövegeket is alkot, továbbá programozni is tud.

Elképesztő abba belegondolni, hogy ez a technológia elérhető a zsebünkben elférő mobiltelefonunkon. Filmeket és sorozatokat nézhetünk rajta, olvashatunk bármit, nyelvet is tanulhatunk vele – a lehetőségek tárháza tényleg végtelen. Emiatt is igen kellemetlen, ha ez a rendkívül fontos kis eszközünk elromlik vagy megsérül. Velem is ez történt a közelmúltban, egy kis baleset miatt összetört a telefonom képernyője. Nem voltam eddig mobiltelefon szervizben, így elkezdtem a neten keresgélni. Amikor az LCD Fix nevű szerviz oldalán megláttam a szlogenjüket, azaz hogy: „Márkafüggetlen mobiltelefon szerviz az Allee-ban – 1 óra alatt kész” , tudtam, hogy jó helyen vagyok.

Tetszett, hogy az LCD Fix oldalán rengeteg információt megtaláltam a szervizről. Minden általuk végzett javítást feltüntetik digitális felületükön, továbbá az összes munkának az ára is szerepel rajta. Ezáltal úgy éreztem, nem vakon megyek az üzletbe, tudom, hogy mire van szükségem – egy képernyő cserére -, és így azzal is képbe kerültem, hogy milyen árra számítsak. Külön tetszett az is, hogy az oldalon biztosítottak arról, hogy a náluk végzett javításokhoz csakis gyári alkatrészeket, vagy megfelelő minőségű utángyártottakat használnak. Így a szoros minőségellenőrzés miatt úgy éreztem, nem kell aggódnom, hogy a javított telefon rosszabb lesz, mint előtte.

El is mentem hát az LCD Fixhez. Igen könnyű volt eljutni oda tömegközlekedéssel, hiszen az Allee-ban van, a 4-es metró és a 4-es villamos megállójának közelében. Az üzletben nagyon barátságosak voltak a munkatársaik és rendkívül gyorsan dolgoztak. 1 óra alatt meg is van a kijelző cseréje, eközben pedig az ember tud nézelődni az Allee többi üzletében. A javítás minőségével is abszolút elégedett vagyok, a telefonom újra úgy működik, mint új korában. Az esetből azt tanultam meg, hogy bármennyire is fejlődik az informatika, a technológia mind hardverek, mind szoftverek téren, az elektronikai eszközeinket olyan egyszerű dolgok is tönkretehetik, mint a mechanikai erőbehatás. Így mindenkinek, aki ehhez hasonló helyzetbe kerülne, csak ajánlani tudom az LCD Fixet, hiszen a szlogenjüket abszolút igaznak találtam: Márkafüggetlen mobiltelefon szerviz az Allee-ban – 1 óra alatt kész.