Náluk csúcsminőségű az a program, amivel pályázatokat keresnek

A számítógépek már gyerekkoromtól kezdve teljes mértékben ámulatba ejtettek. Szerintem egyébként jókor voltam jó helyen, mivel szemtanúja lehettem annak, hogy milyen gyors volt a technikai fejlődés. Mikor még kicsi voltam emlékszem, hogy be kellett tárcsáznunk, ha el szerettük volna érni az internetet. Ezt követően pedig nem használhattuk túl sokáig, mivel rengeteg pénzbe került volna a szüleinknek.

Pont ezért volt olyan hihetetlen, hogy egy fél évtizeddel később már a barátaimmal, az interneten chatelve töltöttük a délutánjainkat, miközben sokszor egy online játék ment a háttérben. Ez egy olyan aranykorszak voltak, amikor még jobban értékeltük ezeket a különleges dolgokat. Manapság pedig már csak inkább panaszkodunk, ha az egyik letöltésünk nincs készen pár másodperc alatt. Úgyhogy érdemes mindig visszagondolnunk a korábbi időkre, ha ennyire frusztráltak lennénk.

Bár tény, hogy néha az ember nagyon el tud veszni abban az információ rengetegben, ami az interneten van. Főleg ha olyan dolgokról van szó, mint a céges pályázatok keresése. Már hosszú ideje szerettem volna jobban kihasználni az ebben rejlő lehetőségeket, de a cégem vezetése mellett aligha volt erre kapacitásom. Az egyik ismerősöm azonban azt mondta nekem, hogy ha pályázatírás cégeknek érdeke, akkor keressem fel a Pályázati Fejlesztés nevű oldalt. Ő már több éve dolgozik velük és úgy tudott nyerni pályázatokat, hogy semmi plusz energiát nem kellett belefektetnie.

Ez fantasztikusan hangzott, úgyhogy fel is néztem a Pályázati Fejlesztés oldalára, hogy áttekintsem, hogy pontosan mit is tudnak ajánlani nekem. Már maga az oldal is nagyon tetszett, mert tényleg különösen letisztult volt. Nem kellett attól félnem, hogy idegesítő reklámokkal fogják majd elterelni a figyelmemet. A letisztultság kapcsán pedig tényleg nem túlzok, mivel a felső menüben is két lehetőség közül választhattunk csak. Az egyik a pályázatírás cégeknek volt, a másik pedig a pályázatírás magánszemélyeknek. Én őszintén nagyon tudom értékelni, hogy nem kellett bonyolult menürendszerek használatát megtanulnom ahhoz, hogy elérjem azt, ami érdekel engem.

De mégis mit takar a pályázatírás cégeknek menüpont? Egy olyan tájékoztatót, ahol részletesen ki fognak térni az összes olyan dologra, ami miatt őket érdemes alkalmaznunk erre a feladatra. A pályázatok világa ugyanis nagyon kusza lehet egy külső szemlélőnek. Mindig résen kell lennünk, hiszen más cégek is szeretnének részesülni ezekben a támogatásokban. Ha azonban a Pályázati Fejlesztés csapatára bízzuk ezt a munkát, akkor több, tapasztalt ember lesz azon, hogy mi legyünk az elsők.

A legfontosabb számomra azonban az volt, hogy a papírmunkát is ők fogják elintézni. Ez talán a legnagyobb visszatartó erő az emberek számára, ha pályázatokról van szó. Hiszen annyi minden kis részletre kell odafigyelnünk és ha bármiben hibát ejtünk akkor könnyen eleshetünk az adott lehetőségtől. Én ezt mindenképpen meg akartam előzni, úgyhogy úgy döntöttem, hogy a Pályázati Fejlesztés lesz számomra a megfelelő választás.

Miután felvettem velük a kapcsolatot, továbbra sem kellett csalódnom bennük. Hozták ugyanis azt az átláthatóságot és minőséget, amit már idáig megszokhattam tőlük. Az első konzultáció egyébként még ingyenes is volt, hiszen ekkor tudják átnézni, hogy mégis milyen lehetőségei vannak a cégünknek. Az ügyintézőik nagyon kedvesek voltak és nemsokára már neki is láttak a munkájuknak. Ha titeket is érdekelne pályázatírás cégeknek, akkor bátran forduljatok hozzájuk, mert csak nyerni tudtok velük.