A gépünkön most már szinte mindent el tudunk intézni. A számítógép azonban mostanában már archaikusnak érződik a telefonokhoz képest. Utóbbiakat ugyanis magunkkal tudjuk vinni minden probléma nélkül. Én azonban még mindig a számítógépemre esküszöm, ha valami komoly dolgot szeretnék elintézni. Volt azonban egy időszak, mikor még egy új szoftver a gépen felért valami varázslattal.
Az internet korai időszakában emlékszem, hogy mennyi mindent töltöttem le a gépemre. Ezek a szoftverek módosították a számítógépem kinézetét. Megváltoztatták az ikonokat, gombokat, esetleg új hátteret adtak. Persze ezek közül több olyan volt, amivel szépen raktam egy vírust is a gépemre, viszont ekkor még nem igazán aggódtam az ilyen dolgok miatt. Mostanában azt veszem észre, hogy ezek a dolgok már nem érdeklik annyira az embereket, mivel a technológia teljesen a mindennapok megszokott részévé vált.
Ez pedig rengeteg új lehetőséget nyitott meg előttünk. Én például korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy online fogok belefogni a cégalapítás folyamatába. Végül azonban kiderült, hogy ez a módszer sokkal egyszerűbb, mint a hagyományos utak. Különösen azután, hogy felfedeztem a Székhely Centrum nevű helyet. Minden cégnek szüksége van ugyanis egy székhelyre. A székhelyszolgáltatás budapesten keresésemre pedig őket adta ki az első helyen.
Ez azonban semmit nem jelentett volna, ha az első pillanattól kezdve nem nyűgöztek volna le. A Székhely Centrum ezt egy olyan felülettel volt képes elérni, ahol minden a helyén van. Egy percünket sem fogják arra vesztegetni, hogy idegesítő reklámokat kelljen majd kerülgetnünk. Helyette rögtön arra fókuszálhatunk, ami minket érdekel. A kezdőlapon ugyanis elérhető az összes fontosabb információ. Tehát, még menürendszereket sem kell használnunk.
Tetszett ez az egyenesség és sokkal nagyobb magabiztossággal folytattam az informálódást. Megtudhattam a főoldalról, hogy a székhelyszolgáltatás budapesten több helyen is elérhető náluk. Érdemes azonban egy pillantást vetni egy alternatív székhelyre. Természetesen Újlengyelről beszélek. Ez a település szerintem minden vállalkozó számára ismerős. Alapból meglepődhetne az ember, hogy mégis miért választanánk Újlengyelt, ha ott van a főváros központisága. Az egyszerű válasz: mivel adókedvezmények érhetők el náluk. Ez pedig minden vállalkozó számára egy nagyon kecsegtető ajánlat lehet.
Én azonban a közelség miatt inkább Budapesten oldottam volna meg a székhelyszolgáltatást. Ekkor sem fogunk azonban csalódni. Sok emberben feljöhet a kérdés, hogy miért nem nevezem ki egy saját ingatlanomat székhelynek? Elsőre sokkal kedvezőbbnek és olcsóbbnak hangzik, ráadásul nem lesz szükségünk egy külsős cég segítségére. A Székhely Centrum is tisztában van ezzel, éppen ezért több indokot is felsoroltak, ami miatt továbbra is őket érdemes inkább választani.
A székhelyszolgáltatás budapesten ugyanis nem csak annyiból áll, hogy bérlünk egy helyet. Egy székhellyel rengeteg adminisztrációs munka is jár. Ha pedig ezekre a dolgokra nem figyelünk oda, akkor könnyen megüthetjük a bokánkat. Egy frissen alapított cégnél annyi mindenre kell odafigyelni, hogy biztos vagyok benne, óriási segítség tud lenni az ember számára, ha legalább a székhelye miatt nem kell majd aggódnia.
Összességében tehát nagyon elégedett voltam azzal, amit az oldalon láttam. Fel is kerestem őket az oldal több részén elérhető telefonszámon. Kellemes meglepetés volt, hogy szinte azonnal felvették a telefont. Így pedig nemsokára nyélbe is lett ütve az üzlet. Azóta pedig egy panaszom sem lehet az általuk biztosított kiváló székhelyre.